Miért is lenne minden tökéletes?
Egy hónap sincs már a nyárból, és én még mindig éjjel-nappal itthon döglök, nyelvvizsgára "készülök"... Pedig tulajdonképpen még úgy 5 évig baromira ráérne... Egy ember miatt csinálom mégis... Aki már 3 éve rágja a fülem, hogy csináljam meg, mert ő úgy lesz nyugodt, meg egyébként se basszam el a jövőm. Oké, rendben, megcsinálom. Odalett egy egész hónapom a nyárból. Mindössze annyi hátsószándékom volt az ügyben, hogy talááán, esetleg akkor megbékél végre a helyzettel, hogy van egy barátom, és talán nem tart iszonyatosan rövid pórázon. Hát a lószart!
Jövőhéten csak miattam jön le Szegedre, én meg alig tudok vele lenni, miért? Mert az apám nem tudja magát túltenni a féltékenységi rohamain. Vagy tudom is én, mi a baja.
Egy hónapja nem láttam Őt, abban a reményben, hogy így talán apám elenged a nyár végén a családjával nyaralni pár napra. Mi idén úgysem tudtunk menni... az egy-hétvégés pesti utamat kivéve nem is voltam sehol. Márpedig nem fog elengedni...
Pár napja három órán át hallgattam a továbbtanulással kapcsolatos ömlengéseit, közölte, hogy tegyek le az álmaimról, és menjek inkább jogra, mert az majd baromi jó lesz nekem (aha...biztos...). Szó nélkül végighallgattam, bólogattam, mint egy idióta, közöltem, hogy majd megfontolom a dolgot, majd mindezek után szépen, óvatosan felvetettem a nyaralás-dolgot... azonnal elborult az agya, és kaptam újabb fél órás szónoklatot, hogy mégis hogy képzelem én ezt. 
Irtóra feldühít...

Mostanában ez az őrült hajcihő aranyozza be minden napomat, szóval egyébről pillanatnyilag nem tudok beszámolni.
Biztosan nem fogom hagyni, hogy a nyaram utolsó hónapját is tönkretegye.

~Elena's out. ~