Csókolom.

Egy jól működő kapcsolatnak megannyi előnye mellett azért van egypár hátránya is.
Többek közt, hogy teljesen a másiktól függ az ember. Esetemben idegesen számolok minden órát, amit még nélküle kell eltöltenem egy következő találkáig. Így viszont a napjaim nagy része pangással, semmittevéssel és szenvedéssel telik. "Oh, már csak 3 óra van ebédig, akkor már kipipálhatok még egy fél napot!".
Az egész nyáriszünet elszáll felettem, mivel csak a következő hetet várom, mikor láthatom egy kis időre. Kiborító.
Ráadásul most egy hétre elutazott a családjával külföldre. Beszélni napi egyszer tudunk, akkor is gyorsan eldarálja, mi van vele, sietünk a beszéddel, mert sokba kerül..
Tudom, béna dolog ezen siránkozni. Más párok hónapokat töltenek egymás nélkül. Nem is arról van szó, én is bírnám egy évig is, ha kellene. De attól még fos. Ez az első hét, mióta együtt vagyunk, hogy szinte nem tudunk a másikról semmit. Nyálas? I don't care. Amúgy is megtárgyaltuk már párszor kettesben, hogy mi vagyunk a legnagyobb nyálgép pár a világon. 
Minden este beszélni szoktunk éjszakába nyúlóan. Ez a legrosszabb. Hogy most nincs mit csinálnom esténként. Unalmamban béna online játékokkal múlatom az időt, semmi produktívat nem tudok magamból kihozni, annyira hiányzik. 

A legjobb, hogy miközben Ő Szardínián sütteti a fenekét, addig idehaza nem történik SEMMI, de semmi az ég egy világon. Ja, de! Ma valamelyik szomszéd megdobált minket kővel, amíg a minimedencénkben pancsoltunk. Apu végigjárta a szomszédságot, hogy ki a fene volt ilyen vicces kedvében. Valószínűleg 2 házzal arrébb volt a tettes, ahol a 40-es pacák lakik a homi haverjaival.

Bizonyíték a nagy semmire, ami itt folyik, hogy holnap bemegyek a városba apuval a cukrásznagykerbe, és veszek pár kelléket a szülinapi tortához. És olyan elképesztő módon várom, mintha legalábbis Angliáig utaznánk. De jó is lenne...
Egyébként sikerült megtanulnom csokitortát sütni. Olyannyira, hogy apu kb. minden második nap megkérdezi, mikor sütök legközelebb. Végre egy ajándék, ami miatt majd nem kell aggódnom, tetszeni fog-e Neki. 

A napjaimat azzal igyekszem még feldobni, hogy minidiétába fogtam. Vasárnap ráálltam a mérlegre, és majdnem sírva fakadtam. Már meséltem, hogy egyszer végigvittem egy durva diétát, meg is lett a csodás eredménye, most viszont minden felszedett kiló után önmarcangolásba kezdek. Mostanra azonban annyi kiló plusz jött fel, hogy muszáj kezdenem valamit. Na jó, csak 5 kiló, ami gáz, de attól baromi sürgősen meg kéne szabadulnom. 
Szóval esténként futni járok, ami így a második nap végén határozottan jól esik. Fájnak a lábaim, meg a hasizmom, csodás érzés. Remélem legalább arra az időre, amíg lemegy az 5 kiló, megmarad a motivációm. Abba már kezdek beletörődni, hogy sosem leszek modellalkat.

És most megyek, próbálom még valamivel elfoglalni magam, mielőtt belemerülök az önsajnálatba.
Gyááááhjjjjjdehiányzik.

~Elena is out.~