2014.03.12. 22:43, Elena
Az előbb puszta kíváncsiságból fellestem ide, hogy mikor is osztottam itt meg valamit utoljára, és meglepődve tapasztaltam, hogy hűtlenségem ellenére még mindig vannak rendszeres látogatóim. Ez számomra teljesen érthetetlen, viszont örömmel tölt el, így sikeresen rávettem magam, hogy lejelentkezzem.
Életemben először a talpamra álltam. De frankón. Majd' beleőrültem a félelembe, hogy apa hogyan fogja fogadni a jövőbeli terveimet, de természetesen közel sem volt annyira vészes, mint amennyire bebeszéltem magamnak.
Az úgy történt, hogy csak nem jöttek össze a nehezebb vizsgáim, így már ő is kezdte belátni, hogy itt valami nem stimmel. Közben megemlítettem párszor a lehetőségét plusz pontok szerzésének, magántanárnak, újra felvételizésnek, így mikor a nagy beszélgetésre került sor, már tulajdonképpen tisztában volt a szándékaimmal. Persze, azért volt némi lelki terror, csalódott bennem és hasonlók, de ez a minimum.
A lényeg, hogy passziváltattam magam, itthon töltöm napjaimat, olaszt tanulok ezerrel, magántanárhoz járok, és az angol emelt érettséginek is újra nekifutok. Mindenféle optimizmus mellett is maximum 420-425 pontra elég az igyekezetem, ami meg vagy elég lesz, vagy nem. Némi pozitívum, hogy levelezőre valószínűleg be fogok tudni kerülni... onnan meg már csak túl kell élnem.
Egyébként igazán belevetettem magam a pszichológia rejtelmeibe. Vettem pár könyvet, folyóiratot, tanulok, tájékozódom. Kezdetben csak magam meggyőzésére vettem a könyveket, hogy biztos vagyok-e benne, hogy ez az én utam. Erre persze ennyiből nem jöttem rá, de határozottan tetszik a dolog.
Biztos voltam benne, hogy nagyon menő dolog lesz itthon tölteni egy fél évet, napi 2-3 óra tanulást leszámítva azt csinálok amit akarok, hurrá, szabadság és miegyéb. Nem számoltam egyrészt azzal, hogy így jelentősen megcsappant a Vele tölthető időm, úgy heti egy, max két alkalomra, másrészt éjjel-nappal gyötör a bűntudat, hogy minden normális korombeli dolgozik vagy tanul, én meg itthon élvezem a semmittevést. Komolyan, rendszeres letargiába esek, hisz ha belegondolok az életem most először megállt, nem halad sehova, nem teljesítek, nem kérnek számon. Azt hittem olyan lesz, mint a nyári jól megérdemelt pihenés, de nem épp leányálom. Jó, igazából az, csak az én lelkem túl érzékeny.
Természetesen úgy terveztem, hogy majd dolgozom a tanulás mellett, mert időm lenne, de apa megtiltotta. Ha már elcseszek egy fél évet, akkor aknázzak ki minden lehetőséget a pontszerzésre. Oké.
És végül rövid híreink következnek (amikre nem érdemes több szót fecsérelni):
- január közepén elkezdtem (újra) a 90 napos diétát. Már csak durván egy hónap van hátra, eddig 10 kiló mínusznál tartok. Boldog vagyok és büszke.
- idén olyan nyaram lesz, mint egy úrilánynak. Pont úgy jött ki a lépés, hogy a családdal meglátogatjuk a rokonokat Görögországban, és az Ő családja is ragaszkodik hozzá, hogy velük tartsak Bulgáriába. Na ezekről biztos jön majd egy jó kis élménybeszámoló.
- életemben először nyertem egy nyereményjátékon. Ugyan nem a fődíjat (az azért túl szép lett volna), de egy csuda finom testápolós-tusfürdős drága tusfürdő-szettet.
- jelentkeztem az X-faktorba. Egyszer mindenképp meg akartam nézni, hogy mi megy ott, és hát mikor, ha nem most? Többet viszont nem mondhatok egyenlőre :D
No, mára kiírkáltam magam. Továbbra sem ígérek semmit, mindenesetre köszönet minden léleknek, aki erre jár! :D
~Elena is out.~