Mennyit kacérkodtam a gondolattal, hogy újra firkantsak ide valamit. A kacérkodás odáig tartott, hogy lassan eltelt egy év, azóta már még több, és kezdett az az érzésem lenni, hogy ha újra írni szeretnék bármiről is, ahhoz lehet, hogy új blogot kellene indítanom. Ki kezdi újra ugyanazt majd másfél évnyi szünet után?
Hát én. Tetszik az ötlet, hogy ezzel a hatalmas szakadékkal érzékeltessem, hogy mennyit változtam ez alatt az idő alatt. Ráadásul elég szép mennyiségnyi betű jött össze ahhoz, hogy csak úgy magára hagyjam.

Szóval újra itt vagyok. Nem tudom meddig, talán csak ezen bejegyzés erejéig. A kitartás nem az erősségem.

Hogy mi történt az elmúlt egy évben?
Felvettek pszichológiára. Az első évet levelezőn jártam, mert csak oda volt elég pontom (oda is épphogycsak), majd sok könny és küzdelem árán idén szeptembertől már nappalin folytatom az egyetemet. Úgy érzem, megérte az összes könny és verejtékcsepp, amit a szakért hullattam eddig. Mikor évekig görcsölsz, hogy mi lesz veled, mi a te utad, majd végül rátalálsz, és elönt a totális nyugalom. Na, valami ilyesmi. Meg rengeteg magolás is, persze. De megéri!

Dolgoztam két hónapot. Ez azért nagy szám, mert még nyári munkám sem volt soha, tavaly viszont, hogy levelezős lettem, tengernyi időm lett hétköznaponként, muszáj volt valami hasznosra fordítanom. Végül nagyon hasznosra sikerült, vagyonokat csaltam ki tudatlan öreg néniktől a tudtom nélkül... Nagyjából annyi volt, hogy telefonon kellett promótálnom egy csodás programot, csak azt felejtették el velünk közölni, hogy sokba kerül, és semmit nem ér. 
Ez olyannyira megviselt, hogy az év további részében inkább nem is kerestem munkát (igazából csak irdatlan lusta vagyok...)

Vele még mindig nem költöztünk össze hivatalosan, mégis a hétköznapok nagy részét együtt töltjük. Ő időközben lediplomázott, mesterszakot kezdett szeptemberben, nagyon utálja. Új albérlete/albérletünk lett, sokkal csendesebb helyen van, mint az előző, bár még mindig furcsa kicsit, de azt hiszem jó helyünk lesz ott egy darabig.
Egyre nagyobb köztünk a szimbiózis, amiről a szakma persze mond jót is, rosszat is, én egyenlőre tök jól érzem magam így. Kicsit furcsa, hogy felesbe vagyok az albérletben és itthon, és mostanság sehol sem érzem magam igazán "otthon". Remélem hozzászokás kérdése...

Lett egy új hobbim! Augusztusban kezdtem el keresztszemes mintákat hímezni, és atyám, mintha nekem találták volna ki. Mindig is imádtam kézimunkázni, de csak akkor, ha pontos instrukciókat kaptam hozzá. Például csodásan tudok rajzolni, de csak akkor, ha másolom. Magamtól pálcikaember szinten vagyok. Szóval erre pont tökéletes ez a kézimunka, meg van előre egy leszámolható minta, a színkódokkal, nekem pedig csak le kell követnem a mintát. De eszméletlen, milyen csodák keletkeznek belőle

Ez a legelső kész munkám, anyunak csináltam karácsonyra: 

A bőség zavarában nem is jut más az eszembe. Talán ennyi elég, hogy felvegyem újra a mesélés ritmusát. 
Jó újra itt :)

~Elena's out.~