Rám telepedett a melankólia.
De most komolyan... minden ismerősöm vagy kórházban, vagy szerelmi depresszióban, családi gondban... ó, az én esetemben pedig rögtön háromból kettő...csak én érzem azt, hogy felbillent a világ?

Van nekem egy "Ő"-m, akiről még nem esett itt szó... Ő nem a nagy Ő feltétlen, sőt, igazából kétlem, de azért mégis csak egy "Ő"... egy olyan valaki, akit még sosem láttam, messze-messze távol lakik tőlem, viszont a nap 24 órájában kapcsolatban állunk. Szánalmas vagyok? Oh yeah~
Kerülgetjük már egymást úgy két éve, és mivel tényleg óránként minimum egy levélváltás történik, jobban ismerem, mint egyes közeli ismerőseimet. Tök abszurd az egész, és utálom... ez amolyan több-mint-barát dolog, de mégsem lehet semmi, mivel távolság. És néha a falat kaparom. Szar egy helyzet.

Minden personal problem mellett azért zajlik az élet, mindenki sokkol a felvételivel, érettségivel, és én meg már csak röhögök az egészen. Apuval voltunk ma egy nyelviskolában, utána érdeklődni, hogy csinálnának-e velem valami gyors lefutású tanfolyamot, hogy legyen egy cseszett középszintű angol nyelvvizsgám... Megvan a tudásom ugyanis, csak konkrétan vizsgafeladatokat nem tudok szerezni sehol, hogy gyakorolnám, vagy hasonlók... na mindegy, kifogtunk bent egy marketing-fazont, aki béna trükkökkel igyekezett meggyőzni, hogy ez kell nekem... Ó, persze, 6 hónapos intenzív kurzus, mindössze háromszázezerért (!!!!!). őőő... nem, kösz.
De azért vicces volt: a srác kitöltetett velem egy 10 kérdésből álló karikázós semmiséget, és ő abból rögtön megállapította, hogy a kurzus végére meglesz a középszintűm... 300ért?? Arany-nyomtatványban, minimum... ennyit erről.

A nap egyetlen pozitívuma, hogy úton hazafelé végig hatalmas pelyhekben hullott a hó. I love it soo much!

Még a szép vörös hajam is kezd kikopni... fuck!

~Elena is out...~