Üdv az oldalon! Egy személyes témájú blogra bukkantál épp. 20 éves lány (nő?) vagyok, pszichológus hallgató, szerelmes, sütögetős, kézimunkázós, olvasgatós, éneklős, sírós, nevetős... Semmi extra. Ha érdekel bővebben (eddig tényleg elég uncsi), akkor olvasgass, nézelődj, kérdezz, kommentelj, vagy csak nézegesd a képeket. Azok a kedvenceim. Kellemes böngészést!
Jé! Azt hiszem, ez bejött. Három napja határoztam el, hogy nem hagyom, hogy bármi is elrontsa a kedvem, és egyenlőre egészen remekül megy.
Tegnap egy helyi tehetségkutató döntőjén szerepeltünk. Nem volt túl sok kedvem hozzá eleinte, de azt hiszem, kihoztuk az egészből a legjobbat. Beültünk leghátra vandálkodni. Az egyetlen kellemetlenség a "fellépőruha" volt, amit kifejezetten utálok, és végig kényelmetlenkedtem... de ez a legkevesebb. Végül különdíjasok lettünk, éés kaptunk egy FoolMoon cd-t, amiből mutatnék is egy kis ízelítőt, ugyanis azonnal beleszerettem:D
Mi is ilyesmi dolgot művelünk a kottafejekkel, csak mi 12-en vagyunk..:D
Ma reggel szokásosan összeültünk próbálni, de túl sokan hiányoztak, így felesleges volt bármibe belekezdeni... De! Mivel volt két szabad óránk, a maradék csapattal felkerekedtünk, és végigsétáltunk a belvároson. Útközben fagyiztunk, majd leültünk egy szökökút köré... az egész annyira felvidított, rengeteget nevettünk, és már csak a tudat is, hogy míg más bent poshad órán, mi kint lógunk a napon... Isteni volt! Jummy!
Visszatérve a legutóbbi mini-postra: módosítva ugyan, de végülis véghez vittem... illetve eldöntöttem, hogy nem futok utána, és méltóságteljesen leszarom. Eleinte azt terveztem, hogy majd beszélgetünk ugyanúgy, mint eddig, csak kiölöm magamból a plusz érzelmeket, és így majd szép lassan elveszítem... de talán boldog leszek.
Úgyhogy mentálisan elengedtem, sőt, türelmesen végighallgattam az áradozását arról a bizonyos lányról, aki miatt borzalmasan éreztem magam az utóbbi időben. Végighallgattam... és nem mondom, hogy nem volt furcsa, de... nem bántott a dolog. Egyszer-kétszer ugyan késztetést éreztem, hogy beszúrjak egy sértődött megjegyzést, de gyorsan lenyeltem, így nem torkollott a beszélgetés vitába, mint általában. Végül úgy érzem, ellenkező hatást értem el ezzel a távolságtartással: elengedtem, mégis, talán kicsit újra közelebb engedett magához... Ma már a lányról való ömlengés után megjegyezte, hogy ennél már csak az lenne jobb, ha én is ott lennék. Fél hete még elképzelhetetlennek tartottam, hogy valaha kapok még tőle ilyen mondatokat.
És a legjobb az egészben, hogy úgy érzem nem esek újra a csapdájába, nem fogok ezután újra ragaszkodni...
Megtaláltam volna az egyensúlyt? Ó, bárcsak!!
Áá, és hirtelen annyi mindenről írnék még, ha nem ragadna le a szemem! Túlcsordul most bennem valami mérhetetlen nyugalom. És persze reménykedek, hogy talán kilábalok ebből a kakiból, amiben tavaly nyár óta élek. Szurkoljatok!