Háthahó!

Az létezik, hogy egy élet, egy látásmód, egy világnézet egy hét alatt a feje tetejére áll? Mert jelen esetben valami ilyesmi történt.
Na jó, nem történt semmi drasztikus változás, de azért mégis... 

Ígértem, hogy mesélek a péntekről, ha értelmét látom. Nos, úgy néz ki, kénytelen vagyok említést tenni róla...
Azt nem árt tudni, hogy nem sűrűn van ilyen találkozásokban részem, sőt, mondhatni konkrétan ilyen szituációba még nem kerültem. Így természetesen teljesen berezelve érkeztem a tett helyszínére... de végül is, egész gyorsan feloldódtam. Furcsa mód, zavartság ide vagy oda, képes voltam emberi módon kommunikálni, és, ha jól emlékszem egyszer sem mondtam baromságot, nem botlottam fel semmiben, nem vihogtam szótlanul... egyszóval egészen büszke vagyok magamra.
Lényegében nem sok történt, jól megbeszéltük, hogy továbbra is szimpatizálunk egymással, és találkozunk máskor is....
Ez a máskor végül most hétfőn esett meg, reggel. Séta, majd csücsülés a rakparton, bámulva a felkelő napot.... na jó, ennyire nem volt romantikus hangulat. De jól éreztem magam, és úgy láttam, ő is. Szóval.... :D

Nagyjából ez okozza ezt a hatalmas felfordulást bennem, mert bár még semmi komoly dolgot nem érzek, mégis csak megfertőzi az agyamat a gondolat, hogy mi lenne, ha... Teljesen zavaros minden, és az is lesz még egy darabig, úgy látom, addig igyekszem nem megőrülni...

Ó, és nemmellesleg, hátsó szándékom is van a találkozásokkal: úgy látom, a leges-legjobbkor jött a lehetőség, ugyanis Ő is akcióba lendült annál a bizonyos lánynál. "Csak jóbarátság" ide vagy oda, nem tudom, mennyit lökött volna rajtam a dolog, ha nem tereli el másvalaki a figyelmem...

Más: Szombaton este osztálytársam koncertjén voltam. A dolog úgy indult, hogy a folyamatos villámlás, eső- nem eső előre elvette a kedvem az egésztől, egyedül azért mentem mégis, mert megígértem. Természetesen végül egyáltalán nem bántam meg, sőt! Nem is tudom, éreztem-e valaha ilyen jól magam egy koncerten. Hű! Eszméletlen! És a legjobb: most szombaton is fellépnek. Naná, hogy ott leszek!

Ó, és végül: múlthéten elkezdtem futni minden nap, amikor időm engedi. Sokáig csak játszottam a gondolattal, hogy eljárok, mert túl sok időnek, és túl fárasztónak tűnt. Végül rájöttem, hogy napi 10-20 perc elegendő, és  bár eléggé lefáraszt, iszonyat jól esik, és a mérlegen is szépen látszik az eredmény. Juppí!

~Elena's out.~