Mindig várom a megfelelő hangulatot, mikor épp teljesen képben vagyok magammal, és nyugodtan le tudok ide ülni, mesélni. Nem, ez most sem megfelelő hangulat, de már igazán írhatnékom volt, szóval...

A legtöbb korombeli lánnyal együtt, néha a legnagyobb problémám, hogy egyedül vagyok. Irigykedve bámulom a gerlepárokat az utcán, a rakparton sétálókat, kézenfogva nevetgélőket... ilyenkor úgy érzem, a világon semmi bajom nem lenne többé, ha ez végre nekem is elérhető lenne...
Aztán villámcsapásként belép valaki az életembe, jönnek az éjszakákig tartó beszélgetések, a bókok, a találkozások. Nem merek még bízni, nem élem bele magam, csak a pillanatot élvezem, nem gondolok többre. Aztán mégis... eljut az agyamig, hogy ebből még lehet is valami...
És egyszercsak azt veszem észre, hogy elkéstem. Hogy egyik napról a másikra eltűnt a lelkesedés, a beszélgetések érdektelenek, nincs több bók, nincs több találkozás... 
Először nem is tudom mire vélni, majd kétségbe esem, hogy elszalasztottam a lehetőséget, majd hálát adok, hogy nem ugrottam fejest... most pedig... csak nevetek, és undorodom. Nagy kaland volt, mondhatom.

(nem, ennyire nem elkeserítő a helyzet, de ez attól még imádnivaló szám! :D)

Mellesleg, a tavasz meghozta a kellő hatást, az ismerőseim nagy része szerelmi ügyekben mozgolódik, és valahogy mind engem találnak meg az aktuális bajaikkal, kétségeikkel.. ami teljesen hízelgő egyfelől, és alapvetően szeretek segíteni ilyen helyzetekben... csak most, hogy én is belekeveredtem ilyesmibe, azt kellett látnom, hogy vajmi kevés az, amit egyes emberektől visszakapok... persze alapvetően sem ezért hallgatok meg bárkit is, hogy majd, ha úgy adódik, viszonozza, csak... nem véletlen, hogy itt tombolom ki magam, ha valami nincs rendben...

Zene téren, úgy érzem, újra szárnyra kéltem, viszonylag. Az utóbbi egy évben alig énekeltem, csak, ha épp fellépés adódott, vagy valami kötelesség. Egy hónapja viszont újra elkezdtem, csak úgy, a magam szórakoztatására énekelni, sőt, a minimális zongoratudásommal próbálgatom kísérni magam. Jó, ez mondjuk elég bénán megy, de majd csak belejövök... úgy érzem ezzel kapcsolatban magam, mint egy rügyező boróka bokor. Túl elvont? Nem baj, szeretem a borókát.^^
A kottafejekkel pedig egy templomi esküvőn fogunk 'Oh happy day!'-t énekelni, úgyhogy... forog a szekér, mééégmindig.

Vasárnap, anyák napja alkalmából körbejártuk a nagyszülőket, és, ha már úgyis mozgósítva lett a család, apu javaslatára elmentünk vá-sá-rol-ni! Nem igazán értettem ugyan, hogy honnan jött ez az isteni ötlet, de egy percig sem álltam ellent. Beszereztem így egy nyári szandált, egy farmer short-ot, és egy ruhát, szintén farmerből. A shortot gondolom felesleges mutogatnom, de a másik kettőt megörökítettem. A ruha mondjuk így nem nagy szám, rajtam "jobban áll", azt viszont az inkognitó miatt mellőzöm bemutatni:D

Elena's out.