Továbbra sem erősségem a rendszeres írás, sorry about that...

Pedig most még azt sem tudom felhozni mentségemre, hogy nem történik semmi, mert... hű. Van egy pár újság.

Kezdve a haldokló kapcsolat-kezdeménnyel, amit még 2 hete végleg kiírtottam. Életem legkínosabb órája volt... akkor bántott is a dolog, de most... főleg, azok fényében, amik utána történtek... elég nevetséges az egész. De erről majd később.
Közben rá kellett jönnöm, hogy mennyire hatással van rám a környezetem... Percek alatt megváltozik az álláspontom, ha két hozzám közel álló személy két különböző véleményét meghallgatom. És ez elég kellemetlen, tekintve, hogy az ismerőseim nagyrésze nemigen titkolja véleményét...
Ó, és erről jut eszembe: nem tudom, említettem-e már, de Ő is célba ért annál a bizonyos lánynál. És most elviselhetetlenebb, mint valaha. Nem fejtem ki bővebben, a lényeg az, hogy kezdek őszintén undorodni a tagtól.

Warning!
A következő sztori valószínűleg elég érthetetlen, és talán nyálas lesz, de muszáj kiírnom magamból, olvasása csak saját felelősségre ajánlott.

Az utóbbi hetekben kommunikálni kezdtem neten egy sráccal. Ami számomra csak annyiban újdonság, hogy kivételesen nem az ország másik felén tartózkodik. Ó nem, egészen közel. Nem is tudom, 2-3 hét "ismerkedés" után, múlt szerdára megbeszéltünk egy mozit. A film adott volt, tekintve, hogy mindketten Johnny Depp fanok vagyunk. - A film egyébként borzalmas volt, de nem ez a lényeg. - Részletekbe nem másznék bele, de a lényeg az, hogy meglepően, megrázóan felpörögtek azóta a dolgok. Úgy érzem magam, mint akit beletuszkoltak egy nyálas, romantikus vígjátékba. A helyzet... groteszk, azt hiszem ez a legjobb szó rá. Felhőtlenül boldog lennék... de mégsem, hiszen hé, alig fél hete, hogy először láttam. Az, hogy össze vagyok zavarodva, elég enyhe kifejezés.
Mindenesetre, a szerda után jött egy péntek, 3 órányi séta, teletűzve olyan jelenetekkel, amik tökéletesen illenének egy hollywoodi szipogós filmbe. Annyira... hihetetlenül boldognak kéne most lennem, nem? Mégis... valami iszonyúan megijeszt, és ez a hülye groteszk érzés sem szűnik.
A zavartságot csak tetézte, hogy tegnap rám írt az egyik barátnőm, azzal a szöveggel, hogy látott minket a Kárászon sétálni, és szerinte nagyon nem okés a srác, jobban tenném, ha minél hamarabb leráznám. Persze konkrétabban fejezte ki magát, de az megintcsak nem lényeg. És itt nyer értelmet a poszt elején említett dolog, hogy hatással van rám mások véleménye. Egy mondat elég volt, hogy tökéletesen meginogjak, hogy abszolút tanácstalan legyek, hogy ha visszagondolok a délutánokra, csak az járjon a fejemben, hogy "Dzsíízösz, mi a fenét csinálok?!!"
A vicc az, hogy egyébként kedvelem. Enyhén szólva.
Ja, hogy tök érthetetlen a dolog? Akkor jó, mert számomra is... nevermind...

Végül levezetésként:
nem sokat érdekelt az eurovíziós-mizéria, végighallgattam a számokat még az elődöntők előtt, rájöttem, hogy európa-szinten zuhan a színvonal, és ezzel le is zártam az egészet. Az egyetlen szám, ami valamennyire megfogott, a svédek dala volt, majd miután meghallgattam még párszor, egyre jobban beleszerettem.
Nevetnem kellett, mikor megtudtam, hogy ők nyertek, mivel az utóbbi három évben már másodjára jártam ugyanígy. 
Mellesleg, a dal értékét baromira felturbózza a "korerográfia", amit Loreen lenyomott. Egyszóval, megérdemelt volt a győzelem. Nagyon is.

~Ellie's out.~