Azt hiszem, valami baj van az agyammal. Nyílván, mivel hosszú hetek alatt nem jutottam más magyarázatra. Na de nem szaladok ennyire előre.
Arról van szó, hogy boldog vagyok. Igen, még mindig. És ez furcsa. Megrémít. Egy picit. Persze, nem maga a tény. Azt el tudnám viselni bármeddig. Inkább az, hogy... Nem is tudom. 
Szóval, úgy fél éve nyálcsorgatva olvastam történeteket a naaagy beteljesült igaz szerelemről. A fészbug kiírásokat arról, hogy hogyan viselkedik egy igazi pasi, hogy egy átlag ember mennyit szenved, míg talál valakit, aki igazán hozzá tartozik. Epekedve nézegettem weheartit-en a képeket arról, hogy mennyit jelent egy nőnek, ha homlokon csókolják, és hasonló, szirupos baromságokat.
Erre jön ez a srác, és... Megcsinálja. Mindent. Komolyan, mint akit összegyúrtak a szingli nők vágyálmaiból... Egyszerűen... úristen.
Egy picit... ó, tudom már! Bűntudatom van. Mert nem lehet, hogy más majd belehal azért, hogy átélhessen olyan dolgokat, amiket én megkapok annyival, hogy... nemtudom, nem is csináltam érte semmit. Egy icipicit sem küzdöttem. Csak úgy jött. 
Nekem sosem voltak... ideáim, még elképzeléseim sem nagyon, hogy milyen lehet egy kapcsolat. Egy olyan igazi. Erre az ölembe hullt. Persze kár 2 hónap után messzemenő következtetéseket levonni... És alap esetben bele sem élném még magam semmibe, ahhoz túlzottan féltem a szívem. De most valahogy... nem érzek kockázatot. Ami tudom, hogy hatalmas baromság, és úgyis összetörök a végén, de... egyenlőre ez elképzelhetetlen, szóval csak... élvezem a helyzetet. Illetve élvezném, ha nem lenne ez a nyomorult bűntudat. Komolyan, mi a franc van velem? 

Más téma:
Kezd kicsit az agyamra menni a nyár... pontosabban csak ez az időszak, amíg a nyelvvizsga miatt nem mehetek sehova. Poshadok csak, mint valami rossz pokróc, és bár igyekszem tanulni is... az még évközben sem megy soha, hát még most.
Helyette próbálok unalmat űzni: már a sokadik Agatha Christie könyvet falom egyhuzamban, bár csak rövid időkre köt le... 
Ezen kívül elkezdtem újra rendszeresen csapkodni a billentyűt, éés az aktuális repertoárom ezáltal fel is kúszott kettőre... Haladok, huh?

Íme az egyik. Persze az én előadásmódom némiképp alulmúlja Kate Voegele-t... némiképp: 

Talán észrevettétek, hogy igyekszem csinosítgatni az oldalt. Átírtam az üdvözlő szöveget, külön kis részt kapott a vendégkönyv éés újdonsült kistevém is kapott egy saját modult. Oh, és végül, átírtam az 'About me' modult, éés elég... khm... érdekesre sikerült a bemutatkozó kis novellaszerű akármim. Sasoljátok!

Ó, és végül a beígért sütirecept:

Amerikai csokis süti:

Hozzávalók:
(A képen látható mennyiséghez)

2 tábla csoki 
1 tk. só
13 dkg margarin
25 dkg kristálycukor
1 vaníliás cukor
3 tojás
3 kanál méz (szerintem 2 kanál is bőven elég, így is nagyon édes... de ízlés dolga)
40 dkg liszt
1 zacskó sütőpor

Elkészítés:
1. A csokit vágd apró darabokra!
2. A hozzávalókat keverd össze!
3. Vizes kanál segítségével helyezz pici, kissé kilapított gombócokat a sütőpapírra! Ugyan meg fognak dagadni, de sütés után könnyen szétválaszthatók, szóval nem baj, ha összeérnek.
4. Előmelegített sütőben, 160 fokon süsd, míg a teteje aranybarna nem lesz (10-15 perc)!

Baromira egyszerű, és nagyon finom, próbáljátok ki!

Ennyit mára.

~Ellie's out. ~