Most ezt így mindenféle felvezetés nélkül kimondom: igenis írni fogok és kész!

Ezennel befejeztem a folyamatos nyávogást arról, hogy milyen mérhetetlenül fantáziátlan vagyok. Nem elég, hogy Ti, kedves olvasók valószínűleg tökéletesen leszarjátok a nagyjából két éve tartó írói válságomat. Mára eljutottam odáig, hogy én is leszarom. De komolyan.
Nincs jó ötlet? Írok szarból, hátha jó sül ki belőle. Vagy mittudomén. De elegem van, hogy csak magamat alázom azzal, hogy kitalálok valamit, két napig fúúdenagyonlelkesedek, aztán fél oldal után repül a szemétládába. 

Ha már megcsapott a "hozzuk ki a szarból is a legjobbat" életstílus édes illata, ezzel a lendülettel be is fejeztem egy két éve félkészen pihenő novellámat, ami ugyan messze sem lett jó, mégis szerintem tökéletesen ábrázolja ezt az újra nekifutást, vagy mi a francot.
Amint készítek hozzá modult, fel is dobom ide. Mégegyszer mondom, a novella nem jó, dee talán tanulságos. És a végére kerekedik belőle egy olyan írói stílusváltás a két év kihagyás miatt, ami egy novellán belül szerintem ritka.
Sikerült már eladnom magam? 

Emellett ráakadtam Andzse novellaíró pályázatára (igen, emiatt mindenképpen eltolódik a sajátom, ha lesz is valaha..), ami felpiszkálta még az én sablonos fantáziámat is. Már van is tervben kétféle koncepció, egy humoros vonal, és egy kiszámíthatóan szerelmes-csalódós-érzelemdús akármi. Majd még meglátom, mihez lesz kellő ambícióm. 

Más:

Délután akadtam rá erre az... idézetre, vagy mire, és komolyan elgondolkodtatott.
Jó, a válasz egyértelmű az esetemben. Kövér kislány voltam nulla önbizalommal. Akkoriban annyit tartottam fontosnak, hogy énekelhessek...
Nos, egy ilyen gyereket nem nehéz lenyűgözni... De mégis, szerintem nem lenne oka panaszra: lefogytam, önbizalmam, na az még mindig nincs, de legalább az embereket tudom kezelni... 
Az egyetlen negatívum az éneklés. Akkoriban semmi konkrét elvárásom nem volt a jövővel kapcsolatban, mindössze annyi, hogy énekelhessek. Ez perpill még meg is van, a csapat még mindig együtt, bár fellépéseket az érettségi miatt egyre kevesebbet vállalunk... És szeptembertől meg szétszéledünk ezerfelé, onnantól ennek is vége.
A szólóénekesi vonalam pedig valószínűleg odáig fog vezetni, hogy elmegyek a 2014-es xfaktor válogatására, ott valahol az elején kiesek, aztán hazajövök, és lehúzom a rolót.
Na nem, közel sem ennyire vészjósló a helyzet, nem mondom, ha nagyon akarnám, ha mindent beleadnék, ha erre tenném fel az életem, akkor nem tudnék elérni akár egy normálisabb szintet... a gond csak az, hogy rájöttem, ez nem nekem való. Nem vágyom bohém életre. Már nem.

S csakhogy meglegyen a napi dózis nyálcsorgatásom is a posztban:

Valamikor reggel hét magasságában döntöttünk úgy, hogy akkor mostmár lehet, hogy aludni kéne. Az úgynevezett fogadást, természetesen Ő nyerte, merthát akármennyire vagyok feminista, azért egy férfi büszkeségét kenterbe verni nem reszortom.
Összességében amúgy semmi értelme nem volt ennek az egésznek, az egymás iránti fanatizmusunk kielégítésén kívül.

Ettől függetlenül ééén baromiranagyonélveztem. Pont.

~Ellie's fuckin out. ~