Soha nem élveztem még ennyire a semmittevést. 

A nagyonnagylelkű két egész napos síszünetünk miatt lett egy négynapos szép hosszúhétvégém, amire természetesen elterveztem soksok óra érettségire készülést, alkotást, olvasást, zenélést, sütést, és még ezermást.
Kell mondanom, vagy egyértelmű, hogy ezek közül egyet sem valósítottam meg? 

Valahogy muszáj rendbeszednem magam. A szombatom azzal telt, hogy igyekeztem hülyeségekkel lefoglalni magam, hogy ne gondoljak folyton Rá.
Szóval moziztam egész nap, a Felhőatlasszal és az Éhezők viadalával úgy kikészítettem az agyam, hogy a nap végére már csak az ágyban akartam feküdni és olyan picire összegömbölyödni, amennyire csak lehet.
Nos, ígértem mindenféle ömlengést, beszámolót a Felhőatlaszról, de őszintén szólva, engem annyira nem tudott megfogni. Persze, nagyon érdekes volt, az üzenetet is jól tudta közvetíteni, látványban nagyon ott volt, de akkor sem értem ezt a hatalmas felhajtást körülötte...
Valami levezetőként gondoltam megnézem az Éhezők viadalát. Soha, semmit nem hallottam a film cselekményéről, csak annyit tudtam, hogy nagy sikere volt úgy fél éve (?). Note: Mindig nézd meg a trailert, mielőtt megnézed a filmet. Mindig!
Félreértés ne essék, a film témája fantasztikus, a könyvet olvasók szerint ugyan egyáltalán nem jön át a dolog hangulata, számomra mégis 2 óra gyomorgörcs és hányinger volt ez a film. Gyenge vagyok én ehhez a témához. De azért átjött. Túlzottan is. Juj.

Vasárnap szalagavatós főpróbáztunk, éés felcsillant a remény, annyira talán mégsem lesz borzalmas a táncunk. Elpróbáltuk vagy ötször, végre a zenekar is ottvolt hiánytalanul, és a végére egészen belejöttünk. Szóval nem esélytelen a dolog...
A nap további részét pedig Vele töltöttem, sétáltunk nagyot, felszerelkeztünk kajával-piával és elbarikádoztuk magunkat a lakására. Olyannyira nem csináltunk semmi értelmeset másfél napon át, hogy szégyellnem kéne magam. 
Mégis, mióta tegnap délután hazajöttem, agyilag zokninak érzem magam. Iszonyat, hogy perpillanat annyi az életcélom, hogy összebújjak Vele, és béna vígjátékokat nézzünk. Nevetséges.

Ó, és akaratlanul is teremtett egy konfliktusforrást: Kaptam Tőle egy gyönyörű szívalakú kristálynyakláncot szalagavatóra. Lila, mint a ruhám lesz. A probléma csak az, hogy apuéktól szülinapomra is nyakláncot kaptam, direkt a szalagavatóra. Na, kivel szemben legyek szemét? Ez még egy jó játék lesz...

Ma pedig, kielégítve GreenDay fanatizmusomat letöltöttem végre az új lemezüket. Ilyenkor jó, hogy enyém az egész ház, nyugodtan tudom bömböltetni. Lehetne ilyen sűrűbben...

~Elena is out.~