Ójajnekem. 

Így szalagavató előtt kábé minden elromlott. Najó, igazából minden rendben van, csak a hormonháztartásom egy hatalmas ribanc, ezért természetesen ott tesz keresztbe nekem, ahol csak tud.
Ezzel azonban nem csak azt érte el, hogy az ágyban fetrengve szenvedjek, miközben készülődnöm kéne, hanem azt is, hogy az egész estére előre rávetült egy fekete lepel, miszerint úgyis mindent elrontok, leégetem magam, és főleg Ő fog hatalmasat csalódni bennem, hogy egy nyomorult bált nem tudok normális nőként végigcsinálni.
Szóval faszán állok a ma estéhez...

Az egészet még nagyapám megspékelte egy apró beszéddel, amiben kifejtette, hogy az első bálját az ember sosem felejti el... Aha, szóval életem végéig emlékezni fogok egy fájdalmas, szétizgult, elbaszott estére? HURRÁ!

Tegnap hazahoztuk a ruhát, felpróbáltam, és komolyan, még az sem tetszik rajtam. Pedig azzal legalább nem volt bajom eddig. 

A szemeim is be vannak dagadva, úgy nézek ki, mint akit most vertek agyon. 

Erről az estéről asszem még születik egy érdekes beszámoló. 

Szurkoljatok!

~Elena is dead.~