Üdv az oldalon! Egy személyes témájú blogra bukkantál épp. 20 éves lány (nő?) vagyok, pszichológus hallgató, szerelmes, sütögetős, kézimunkázós, olvasgatós, éneklős, sírós, nevetős... Semmi extra. Ha érdekel bővebben (eddig tényleg elég uncsi), akkor olvasgass, nézelődj, kérdezz, kommentelj, vagy csak nézegesd a képeket. Azok a kedvenceim. Kellemes böngészést!
Hát hű.
Igazából annyi-annyi mesélni valóm lenne, de perpill csak azon kattog az agyam, hogy holnap emelt angol szóbeli. Az a baj, hogy fogalmam sincs, milyen szint elegendő milyen pont eléréséhez. Hiszen ugyebár egy nyelvet annyiféle különböző szinten lehet beszélni. Sokan mondták, hogy a kéttannyelvűsök szintje számít max pontos szóbelinek, amin kicsit elkeseredtem. Nem gondolom, hogy fair egy heti 3 órás angolossal összemérni egy kéttannyelvűst. Mondjuk az is hülye, aki 3 órával emeltre megy. Tulajdonképpen az én bajom, jogos...
Nos, nem vagyok benne biztos, hogy meg akarom én itt osztani az eredményeimet, holott már minden írásbelimről hallottam ezt-azt... De mégis, egy kis dicsekvés/panasz: A törim siralmas lett.. Olyan siralmas, amire egy épeszű ember azt mondja: "óó, ez tök rendben van". Én meg azt, hogy fujj. Ahhoz képest, hogy egy év alatt bebifláztam mind a 8 év elmaradásomat, egy picit jobbat vártam. Szerencsére mindenki szerint nehéz volt, szóval tudok mást okolni magam helyett, ez kicsit könnyít a bánatomon.
Az irodalommal is hasonló a helyzet, csak ott nem tudok mást okolni. Az angolon meg nevetnem kellett, itthon kiszámoltam, hogy 80% megvan simán, plusz a levél, ami tök szubjektív... ééés ez a két nyomorult levél úgy lehúzta 72%-ra az egészet, mint a sicc. Az egyik levelem max pontos lett, a másik meg 0. Ez most hogy is van?
És akkor jön a dicsekvés rész. Az olaszra úgy ültem be, hogy istenem, csak legyen meg a 30%. Úgy jöttem, ki, hogy hmm, ebből talán még a 60 is meglesz. Végül egy laza 88-ra sikerült összehoznom. Jó vagyok, vagy igen? :D
Hasonlóan fergeteges meglepetést okoztam magamnak a matekkal. Oda is hasonlóan ültem be, bár magasabbra tettem a lécet, egy 60%-ot szerettem volna összehozni, erre... khm... 8% veszteségem lett. Nem, én sem értem. De örülök. Mérhetetlenül.
És sajnálom, de mostanság semmi másról nem igen tudok beszámolni, csak az érettségivel kapcsolatos dolgokról...
Nekiültem a szóbeli tételeknek is, mára átrágtam magam mind a 70 tételen, és arra jöttem rá, hogy tökéletesen felesleges volt. Rémlik valami reklám tétel, meg Jókai Aranyembere, meg La scuola italiana, de néhány kulcsszón kívül minden kiesett.. Kár volt ilyen korán elkezdeni.
Valami csoda folytán apu áldását adta arra, hogy a holnapi angol után Nála töltsek pár napot a családjánál. Igaz, egy kisebb veszekedést azért lenyomtunk előtte, de a lényeg, hogy megvan az engedély, és épp ezért nem tudok annyira koncentrálni a holnapi vizsgára, mint kéne... De nem baj, egy nap alatt már úgysem tanulok meg angolul.
És jesszus... tökéletesen kiesett az utóbbi 2 hónap, nem, tényleg nem tudok mást mesélni. Szörnyűség ez az érettségi. Bárki mondja, hogy nem az, ne higyjetek neki! Valószínűleg olyan, mint a szülés. Majd ha vége, akkor szépnek és egyszerűnek fogom látni.
És ezzel az elmés hasonlattal (igenigen, ez is tétel ám) be is fejezném mára.
Ó, illetve még egy mondat: Elnézést szeretnék kérni a cseréimtől, amiért ideiglenesen elhanyagolom az oldalt, és ha még nem szedtek le (őszintén, most nem is néztem), akkor még egy kis türelmet kérnék, amíg helyre áll a béke az életemben, és vissza tudok térni rendesen.
És megint itt vagyok. Körbenézek, szólnék valakihez, szeretném lerakni a terhet, ami a vállamat nyomja, de mindenki rohadtul itthagyott. Nem, persze nem mindenki... De pont annak az egynek nem szeretném elmondani. Hát nem marhajó?
Naplót kéne írnom? Olyan igazi, eldugdosósat, amibe kifecseghetem, ami a lelkem nyomja? Amit mondjuk nem lenne tanácsos megosztanom azzal, akit... a legjobban szeretek?
Lehet, csak többet kéne aludnom, és kevesebbet tanulnom.
Baszd meg, érettségi! Meg úgy minden. Jóéjt.
Hangyányi szabadidőben egy év után újra megnéztem Az utolsó dal című filmet (Miéért? Miért kell egy alapvetően drámai, érzelmes filmet májliszájrusszal meg egy életnagyságú Kenbabával forgatni?). Ennek a filmnek már tavaly is végigbőgtem a felét, bár az nálam önmagában nem újdonság. Akkor ráadásul épp valami érzelmi válságomat éltem, szóval akkoriban annyi ragadt meg, hogy basszus, miért mutatják be nekem filmen a tökéletes szerelmet, ha közben rohadtul nem létezik?
Oké, a film ennél mélyebb, a szerelmi szál csak egy szelete, és még csak nem is nevezhető tökéletesnek. De mégis. Akkor nekem ez számított annak. Májli és Ken kapcsolata valami iszonyatosan csöpögött végig, és annyira át akartam élni, hogy jajnekem.
Most, egy évvel később végignézve megintcsak végigbőgtem, de az egyéb drámai dolgok miatt. A szerelem része teljesen háttérbe szorult. Miért? Azt hiszem, azért, mert megnyugodtam. Megtaláltam, ami után egy éve még sírva sóvárogtam. (Lehetnék ennél is nyálasabb?)
De most komolyan. Még mindig nem áltatom magam azzal, hogy örök szerelem, és a "mindig-szeretni-foglak"-ot sem veszem túl komolyan. Viszont úgy gondolom, ha valami kilenc (lassan tíz) hónapja majdnem tökéletesen működik, abba már érdemes volt belevágni. És ezt érzem. Ha vége is lesz egyszer... már azzal a tudattal lépek tovább, hogy igenis, a tökéletes szerelem nem filmes klisé, mégha a dolgok az életben el is romolhatnak.
Amíg pedig nem romlik el semmi, addig maximálisan kiélvezek minden pillanatot. Hátha sok időm lesz rá...
Evezzünk kicsit racionálisabb vizekre:
Rohadtul unom ezt az érettségis hajcihőt. Komolyan. A hétvégén megtanultam egy fél törikönyvet. Én, aki életében nem ült le tanulni soha. Az eddigi tizenegy évben összesen nem tanultam annyit, mint január óta, és.. és... jaj. Csak jól esik panaszkodni.
És még hátra van a vasárnapból egy matek házidolgozat, 4-5 oldalnyi biosz, meg 1 órányi angol listening. Ma sem alszom.
Emellett egyre többször veszem észre magamon, hogy milyen elviselhetetlen vagyok. Csodálom Őt. Őszintén.
A péntek délutánt pl. végigbőgtem, amiért nem tudtunk találkozni a rossz idő miatt. Apuék azt hitték, szakítottunk, azért akadtam ki. Borzasztó, meg undorító, meg fujj. Én nem bírom elviselni magam néha. Ő meg szó nélkül tűr és vigasztal. Hihetetlen.
És tudnék még írkálni egy darabig, de lassan muszáj nekiállnom újra a sulis dolgoknak. De már csak hat hét. Hat hét, és viszonylagos szabadság. Óigen!
Végül pedig köszönöm annak a pártucatnyi embernek, aki minden nap lelkesen benéz ide. Igazán nagyon sokat jelent. Igyekszem olyan sűrűn jelentkezni, amennyire tudok.
Pfú. Azt hiszem, egy időre muszáj egy kisebb bejelentést tennem:
A jövőben, egészen június 27-éig labilis szabadidővel rendelkezem. Nem tudom hogy, meg miért, de magamtól rámjött az írtózatos tanulásvágy... vagy valami olyasmi. Túlzás nélkül minden délutánomat törizéssel, angolozással töltöm, egyre közelebb a végső visszaszámlálás... már csak 2 hónap.. Dzsízösz!
Szóval, az oldal nem szünetel, nem azért nem írok, mert egy lusta dög vagyok (és kivételesen tényleg nem vagyok!), hanem, mert próbálom addig ütni a vasat, amíg meleg, igyekszem maximálisan kihasználni ezt a para-alkotta tudásszomjat. Igyekszem azért olyan gyakran jelentkezni, ahogy csak tudok. :)
No, de ha már itt vagyok, egy kis eseménybeszámoló:
Egyetemre jelentkezés letudva. Hatalmas para volt, s bár pontosan tudtam, mit akarok, az utolsó pillanatig halasztottam a végső döntést.
A helyzet az ugyanis, hogy pszichológia... mi a jó büdös francért akar itt mindenki pszichológus lenni? De most komolyan. Nem is lehet belőle megélni... A hét-nyolcszoros túljelentkezés és a 430+os ponthatár mégis szinte garantálja, hogy lecsúszom róla. Szinte.
B-tervként pedig ott a jog. Ahova elvileg simán bekerülhetek. A probléma csupán annyi, hogy egyetlen hajszálam sem akar joggal foglalkozni. Jó, mi? Amiért mégis ez futott be másodikként, az egyrészt apum elég erős ráhatása, ami tudom, gyáva húzás, de...
a másik pedig, hogy számításaim szerint talán jogot elvégezve még lesz lehetőségem belefolyni a kriminalisztikába. Vagy valami.
Harmadikként pedig jött egy anglisztika. Jepp, tudom, hogy kb annyit ér, mint a szabad bölcsészet, de baromira tetszenek az órák, a témák, a minden. Ú, bár érne valamit az anglisztika diploma, egy percig nem hezitáltam volna a sorrenddel...
Szóval... már csak 4 hónap, és az egésznek vége.. úgy átugornám az egészet...
Az alább említett versenyen pedig, csodák csodájára továbbjutottam. Ami meglepett, mert egyértelműen rossznak éreztem magam, nem igazán jött még vissza addigra a hangom. Meg bakiztam is. De azért juhhú! Most csütörtökön fellépek a gálaesten (illetve délutánon). Legalább egyszer elénekelhetem jól. Legalábbis remélem.
Egyébként... belegondoltam, hogy mi lesz velem szeptembertől. Kórusra nem vagyok többé hivatalos, a kis bandánk szétszéled, a magánének-tanulást pedig valószínűleg abbahagyom. Kicsit félek, hogy mi lesz velem, ha mindenféle muzikalitás eltűnik az életemből? Ha csak az otthon-dudorászás marad?
Most valahogy belém költözött ez a "mi lesz velem?" érzés... úgy mindennel kapcsolatban. Annyira szeretném látni magam egy év múlva... hogy megéri-e ennyit vacakolnom az érettségivel, meg hogy mi marad nekem az eddigi kis világomból...
Najóóó, végre sikerült picit feltornáznom az olvasottságomat, erre lelépek egy hétre? Szép volt Ellie, gratulálok.
A furi betegséges trutyi úgy kindöntött, hogy azóta is lábadozom, napokig használhatatlan voltam, fincsi volt.
Ééés, erre jön még holnap kettő darab fellépés, ami asszem kinyírja a hangom egy időre. Sebaj. Bővebben: délelőtt temetésre vonulunk a lányokkal, mert az önkormányzat felkért minket egy kis zenei aláfestésre egy szegedi író temetésén. Ugyan erről megvan a saját véleményem, de... hagyjuk.
Délután pedig végre versenyezhetek! Szegedi középiskolások mérik össze énektudásukat, tavaly is jó kis banzáj kerekedett a dologból, idén is bepróbálkozom. Bár most nem rakom azért túl magasra a lécet, KétiPerris pattogó zenebonával indulok, csak pattogástalan változatban:
Szerelmes vagyok ebbe a számba....
Ebben az egy hétben továbbá elég erőteljesen bekockultam újra, a metin2 nevű förtelmet vertem egy darabig, majd mikor rájöttem, hogy fujj, ezt én baromira unom, akkor eladtam ott mindenem, és a virtuális manit szétoztottam a pici szintű játékosok között.. Aznap én voltam a szerver RobinHood-ja. Na, kb ennyit ért meg nekem ez "játék"...
A novellaíró pályázatról azt hiszem lecsúszom, egyszerűen nincs agyam rá,és minőséget alkotnék inkább, ha már alkotok... viszont maga a téma tetszős, talán később még felhasználom valahol...
Éés, csütörtökön valentin nap. És életemben először várom. Nagyon furcsa. Meg jó. Meg nemtudom. Hülye egy ünnep, de ha már van, akkor jól esik kiélvezni. Még egy plusz indok, hogy vele tölthessem a hétvégét. Jóólesz.
AJÁNLOM AZ OLDALT
