2015.11.14. 19:25, Elena
Mára tele lett a média a Franciaországban történt szörnyűséggel. Több millióan osztották meg együttérző üzeneteiket a Facebook-on, és a közösségi oldal gyors reagálásának köszönhetően egy kattintásra kék-fehér-piros színűvé válhat a profilképünk, ezzel is jelezve, elítéljük a terroristák tettét és támogatjuk a francia népet ebben a nehéz időszakban.
DE!
Ha más szemmel nézzük ezt a kezdeményezést: tényleg önzetlen szolidaritás, vagy csak a közösséghez tartozás igénye festette franciára a világ "arcát"?
Nem kérdés, hogy a tragédia megrázott mindannyiunkat. Nem kérdés, hogy mindenkiben felmerül: "akár én is ott lehettem volna..". Erről szólnak a hírek, ez olvasható az interneten, erről beszél ma mindenki. Majd megjelennek az első posztok: peace-jelbe foglalt Eiffel torony, politikusok fekete borítóképei. Milyen szép geszus, mégis milyen egyszerű. Majd megjelenik az a bizonyos Facebook-funkció: ezer meg ezer ember egy pillanat alatt tudja egyértelműen kifejezni mindazt, amit érez. Ott a borzongató érzés: hű, ez jelent valamit. Egy ekkora közösség együttes "erővel" lép fel a terrorizmus ellen. Bármerre nézek, Francia zászlót látok. Úgy látszik, mi itt mind egyet értünk, mind ugyanazt akarjuk: békét.
A kérdés viszont: azért váltom le a profilképem, mert ezzel úgy érzem, támogatom a bajbajutottakat, vagy azért, mert ezzel azon közösség része lehetek, akik szintén képet cseréltek? Az, hogy lenyomok egy gombot, nem túl nagy erőbefektetés, maradjunk annyiban. Az viszont, hogy ezzel mi is egy közösség része lehetünk, elég nagy nyereség. Úgy érezzük, tettünk mi is valamit az ügy érdekében, elmondhatjuk, hogy mellszélességgel támogatjuk a hozzátartozókat, sőt, talán egy-két keresetlen gondolatunk is támad azokkal szemben, akik nem váltottak kék-fehér-pirosra. Ez mind elég kellemes érzés ahhoz képest, hogy csak egy gombot kellett megnyomnom.
Nem azt mondom, hogy a háromszínű profilkép álszent dolog. Nem azt mondom, hogy nem jóleső érzés annak látványa, mekkora egyetértés van a felhasználók között.
Csak azt mondom, hogy ez a lépés legalább ugyanannyira szól magamutogatásról, a saját lelkünk megnyugtatásáról, mint a tényleges támogatásról. Borzalmas dolog, ami történt, ezzel az emberek legnagyobb része egyetért. Ezért nem kellene külön zászlót húznunk a fejünkre.
Kérdés, hogy megtennénk-e, ha nem lehetne ilyen egyszerűen kivitelezni. Ha mondjuk kellene hozzá öt percnyi képszerkesztés. Nem hiszem, hogy az az erőbefektetés már ennyi embernek megérné azt a kis örömet.
Ennek ellenére nem rossz dolog, ami most a Facebook-on folyik. Talán egy időre közelebb érezzük magunkhoz azokat, akik szintén megnyomták azt a bizonyos gombot. Talán egy kicsit elhisszük, hogy jó dolgot cselekedtünk.
Csak ne ez a cselekedet gátoljon meg abban, hogy kimenjünk este egy közös gyertyagyújtásra, ne gondoljuk azt, hogy innentől elfordíthatjuk a fejünket a tegnap éjjel történtekről.