Alapvetően béketűrő és nyugodt embernek tartom magam, de ez a kurzusfelvétel 3 nap alatt legalább húszszor vitte a vérnyomásomat az egekbe (höh, erről jutott eszembe, hogy rá kéne nézni megint, minden rendben van-e.. Hát nincs, úgyhogy ez itt hivatalosan a 21. kirohanásom emiatt a szar miatt...)
Nem untatnék senkit azzal, hogy hogy működik ez a tanulmányi rendszer, a lényeg az, hogy valami rejtélyes szempontok alapján generál neked egy pontszámot, és ez alapján jutsz be kurzusokra. Ha neked 40 pontod van, de már 41 és 42 pontosokból kijött a létszám, akkor megszívtad, és jelentkezhetsz át egy tök lehetetlen időpontra.
Na velem is ez van, a kis papírórarendemen már én sem tudok eligazodni, annyi az áthúzás, átírás. Bár elvileg ma éjfélkor lezárul a jelentkezés, talán onnantól kicsit nyugodtabbak lesznek a kedélyek. Vagy nem.

Ennek kapcsán vetődtek fel érdekes kérdések a jövő évekkel kapcsolatban köztem és Közte. Elsősorban a mostani félévre vonatkozóan. Hétfőn és kedden ugyanis reggel 8-tól este 6-ig folyamatosan bent vagyok az egyetemen, szusszanásnyi időm sem nagyon van. Így egyrészt Őt sem látnám egész nap, másrészt fél 7-ig/ fél 8-ig várhatnék a buszomra hazafelé, hogy aztán senkihez se szóljak, csak bezuhanjak az ágyba és aludjak reggelig. 

Ezen felbuzdulva ajánlotta Ő, hogy aludjak bent vele Szegeden ezeken a napokon, hiszen tök felesleges ezért hazamenni. És igaza van. És ha csak rajtam múlna, egy percig nem is gondolkodnék rajta, naná. 
Viszont aputól minden randevút fél órán át tart kikönyörögni, és ezalatt olyan lelki terrorban van részem általa, hogy az életkedvem is elmegy. Teljesen kizártnak tartom, hogy hétköznap, állandó jelleggel két éjszakára engedélyezné, hogy bent aludjak. Iskolaidőben? Mit is képzelek...?

És ez olyan borzasztó. Látom más ismerőseimet, hogy mennyire szabadok, oda mennek és akkor, amikor akarnak, otthon annyit se kérdeznek, hogy hova mennek. Persze ez sem jó megoldás, de 18 éves létemre valamelyest több szabadságra vágyom. 
Arról nem is beszélve, hogy újabb ötletként felmerült Nála, hogy ha már ez a jog ennyire húzós, és sokáig kell bent lenni, jövőre igazán bérelhetnénk együtt egy lakást. Diákhitelből, persze, amíg legalább egyikünk nem dolgozik. Nem lenne teljesen olyan, mintha összeköltöznénk, hétvégékre mindketten hazamennénk, hétköznap is, ha úgy adódik, csak mégis... Mivel tervbe van véve az összeköltözés pár év múlva, ez tökéletes próbakör lenne. Lenne, ha nem kéne ezért is engedélyt kérnem majd. Sőt, lehet, hogy meg sem próbálom, a fejemben már ezerszer lejátszottam azt a veszekedést, és mindannyiszor apu nyert.
Tulajdonképpen csak 15 km-re lakom Szegedtől, emiatt felesleges lakást bérelni. Csak mikor arra a 15 km-re előzetesen 30-60 percet kell várnod egy zűrös nap után holtfáradtan... sokkal-sokkal kényelmesebb lenne csak "haza" sétálni.

Mióta ez felmerült, természetesen minden adandó alkalommal elképzelem, hogy hmm, már nem kell sokáig kibírnom itt, már mindjárt függetlenedhetek, de jó is lesz. Aztán persze, ha oda jutok, tudom, hogy nem lesz fenékig tejfel, de egyenlőre oly' messze van, hogy megengedem magamnak a tökéletes jövő álomképét...

Más:
Szerdán barátnőimmel elmentünk lovagolni egyikük tanyájára. Életemben nem ültem még lovon, szóval nagyon izgultam előtte. Természetesen bénáztam rengeteget, szegény Hédával szerintem meg is utáltattam magam, de összességében baromira élveztem. Készült is hatmillió fotó, de azok nélkül is örök emlék maradt. Lehet, hogy rendszeresen ki kéne járnom...?

Végül:
Végre rászántam magam és kibővítettem kissé a bakery-t 3 új recepttel. A csokitortát mindenképpen ajánlom, én ugyan múlthéten is sütöttem egyet, de már jövőhétre megint megrendelte a család. Szóval nem lehet annyira rossz. :)

~Elena is out.~ 

Hjaj.

Borzasztó ez. Egyik pillanatban életem legjobb hetét élem, a másikban pedig már megint el kell búcsúznom Tőle 2 hétre. Hol itt az igazság?

Igen, csodálatos volt a mininyaralásom Nála, és a családjánál. Kicsit féltem, mivel még nem voltunk ennyire közel egymáshoz másfél héten keresztül, aggódtam, nehogy bármelyikünk soknak érezze, vagy megunja, de alaptalan volt az aggodalmam. Ez a másfél hét pontosan olyan gyorsan telt el, mint az eddigi max 3 napos együttléteink.
Ma pedig épp útban van a családjával Horvátország felé, szóval újabb másfél hétig magam vagyok.

Kaptam a hétvégén egy szeptemberi Cosmopolitant. Szeretem az ilyen női magazinokat végigbogarászni, általában jókat derülök rajtuk. Vicces, hogy 4 oldalas cikkeket szerkesztenek olyan általános információkról, mint "ha a barátnőd depressziós, legyél támasza a bajban" és hasonlók. You don't say? A 15 tuti előjáték-tippet pedig felolvastam Neki, mire annyit reagált, hogy sajnálja azokat, akiknek ilyesféle tanácsokra van szükségük. Menj le hídba? Mint előjáték? Komolyan?
Végül pedig kiderült a magazinból, hogy kórosan ragaszkodom Hozzá, és el fogom veszíteni, ha nem veszek vissza. Ő erről is másképp vélekedik, és, bár tisztában vagyok vele, hogy borzalmasan ragaszkodom Hozzá, az Ő részéről is ugyanez megy, így halálmindegy. Mi már csak ilyen kóros-nyálas-ragadós pár vagyunk.

Nos, lassan vége a nyárnak, és... folyton görcsbe rándul a gyomrom, ha a szeptemberre gondolok. Már nagyjából ekkor látni fogom, hogy mi vár rám, az elkövetkezendő 5 évben... Egyáltalán akarom-e én ezt, és képes vagyok-e rá, hogy végigcsináljam, vagy egy év után otthagyom, és... elmegyek vécépucolónak?
A gólyatáborról lecsúsztam, de egy csoporttársam kiírásából ("a hét tanulsága: ha jogásszal találkozol, holtbiztos, hogy részeg") leszűrtem, hogy ez valószínűleg nem az én bulim lett volna.
Valahogy nem is nagyon akarok ezekkel az emberekkel barátkozni. Nem akarok antiszociális se lenni, csak... én eddig teljesen más körben mozogtam, nem ebben a gazdag, sznob körben.
Na jó, önsajnálat vége.
A hét közepén többé-kevésbé megtudom az órarendem, hátha az előrébb gördít ebben a kétely-katyvaszban.

~Elena is out.~

Na véégre, újra élek!

Csütörtök reggel felcsempésztem a lakására a tortát és az ajándékot, majd kimentem a buszmegállóba, mintha én is épp akkor érkeztem volna meg, amikor Ő. Volt filmbeillő karjaiba ugrás, hosszú-hosszú ölelés, hazasétálás. Mikor elővarázsoltam a hűtőből a tortát, ez volt az első kérdése: Ez meg hogy fért bele a táskádba? o.o
Na igen, azt hiszem, sikerült a meglepi. 
Úgy láttam örült a Green Day-es pólónak, a patrónusos nyaklánc meg inkább a gesztus miatt nyerte el a tetszését, az az érzésem, hogy hordani nem nagyon fogja.
Összességében csodás volt az egész nap, este HP maratont tartottunk melegszendviccsel és szárd sörrel. 

Holnap pedig elkezdődik a nyaram legeslegjobb része. Egy egész hetet töltök Vele a családjánál, majd vasárnaptól keddig folytköv nálunk. Csak mert hétfőn este csillaghullás, így az egész éjszakát fűben fekve, az eget bámulva töltjük. Ami hátborzongató, mivel a 2 évvel ezelőtti csillaghullás alkalmával pont valami ilyesmit kívántam...

Lényeg a lényeg, ezalatt az idő alatt egészen valószínű, hogy nem tudok firkálni, viszont utána garantáltan jövök egy végeláthatatlan ömlengéssel a nyaralásomról. 

Addig is, legyetek rosszak, és nézzetek csillagokat!

~Elena is out.~

Elég kétes érzelmeim vannak a következő hónapra nézve.

Először is, nemsoká egy egész hetet tölthetek Vele. Ilyen sokat még nem is voltunk együtt megszakítás nélkül, és naná, hogy baromira várom.
Másrészt viszont néha bevillan, hogy lassan intézni kéne az egyetemes ügyeket, kitalálni, hogy menjek-e gólyatáborba, elkezdeni rákészülni az egyetemi életre... és ilyenkor legszívesebben a fejemre húznám a takarót, hogy "hagyjatok már békén ezzel a szarsággal!!"
Gólyatáborba egészen valószínű, hogy nem megyek, mivel... még senki nem tudott meggyőzni arról, hogy ez jó muri. Nem vagyok tipikus példája a seggrészegen bulizásnak, és úgy hírlik, hogy ez aztán pont olyan esemény, ahol ez megy. Ráadásul öt napon át, folyamatosan? God, no!
Ellenérv egyedül az, hogy nem akarok kihúzni a csoportból, nem akarok én lenni az antiszociális, a különc, de ennek ellenére nem fogok máshogy viselkedni miattuk, mint ahogy magamtól tenném.
Az egyik csoporttársam már próbált ijesztgetni, hogy nagyon sok minden dől el a gólyatáborban, a kapcsolatok alapjait itt fektetik le, s nagyjából ettől függ a későbbi egyetemi életed. Hát, ha valóban ezen múlik, akkor nagyon beszűkült lehet az egyetemisták látóköre... Én ettől nem aggódok.
Azt olvastam, hogy szerda esténként vannak jogászbulik, na majd azokra ellátogatok néha. El nem tudom képzelni, hogy ha kimaradok egy eseményből, akkor eláshatom magam a következő 5 évre.

Ezért is jó, hogy végre hazajött Ő, sokkal nagyobb belátása van az egyetemre, mint nekem, vagy bárki másnak a környezetemből, majd ő felvilágosít. Miután kimesélte magából az előző hét történéseit.
Ó igen, végre megérkezett, és már csak 2 nap, míg újra láthatom. Addig is, végre van programom esténként, azt hiszem mindkettőnknek lesz mit mesélnie.

A diétázást még mindig nem hagytam abba (hé, ez nagy szó, nem is gondoltam volna, hogy eddig bírom), bár az eredmény még mindig elég béna, 1.4 kg mínusznál tartok. Ebben a melegben baromi nehezen tudom magam rávenni a futásra, tegnap le is mondtam róla, mert mozdulni nem bírtam a forróságtól. Ma már mindenképp megyek, max majd valamikor éjszaka, mikor nem tűz a nap. De hé, már csak 3.6 kg-tól kell megszabadulnom... ilyen tempóban még 3 hét és meg is van... az szinte semmi.../jepp, szarkazmus./

Tegnap nem tudom mi lelte aput, ugyanis elvitte az egész családot az Árkádba egy délelőtt bevásárló-túrára. A vicc az, hogy a mini súlyfeleslegem ellenére kisebb ruhákat tudtam venni, mint eddig. Most akkor hogy is van ez?
Igazából rengeteg dolgot elfogadtam volna, de nem akartam visszaélni a nagylelkűségével, így csak 3 felsőt újítottam be. A Heavy Tools őszintén meglepett, ugyanis eddig annyira se keltette fel a figyelmem kívülről, hogy egyszer is benézzek, most viszont telis-tele volt csodás dolgokkal. Ráadásul egy leértékelésbe is belefutottam. A két póló onnan van, a farmering pedig C&A-s darab:

Terveim szerint hamarosan bővülni fog a bakery menüpont, mivel végre sikerült összeszednem a rengeteg cetlit, amin a receptjeim voltak szerte szét a házban. Végre tudom hasznosítani a gyönyörű jegyzetfüzetet, amit karácsonyra kaptam Tőle. Sütis könyv lett belőle.
Ezen kívül az 'about me' menüt is szeretném picit bővíteni (valljuk be, az a groteszk szösszenet nemigen segít megismerni..), és talán feldobok pár régebbi írásomat (azért régebbit, mert újak nincsenek mostanában..egyenlőre!)

Tervek, terverk..

~Elena's out.~

Hát ebből jog lett. Egy igen arconcsapós jog.

Behalok, hogy még emeltek is a pszichológia ponthatáron...
Igazából teljesen fel voltam erre készülve, elég valószerűtlen volt, hogy 40 ponttal kevesebb elég lesz, de a fenébe is a kicseszett remény hal meg utoljára. Nem is maga a tény keserített el, hanem, ami utána jött. A sorozatos fészbug-kiírások, "ezaaaaz, felvettek" üzenettel, aztán az igen kínos beszélgetés apuékkal.... "Most úgy sajnállak, mindenki örül, te meg szomorkodsz, de azért ne aggódj, biztos jó lesz a jog is, blaaablaaaa". Na ott tört el a mécses.
A jog nagyon szuper dolog, és valószínűleg sokuk az öklüket ráznák, ha látnák, hogy jogra kerültem, mégis hisztizem. Csak valahogy rangon alulinak érzem, hogy míg fél éven át güriztem, hogy a lehető legjobb érettségit írjam, addig egy kettes érettségi is elég lett volna jogra... 
Másrészt, mivel tavaly is minimális volt a ponthatár, evidensnek vettem, hogy oda bekerülök, így a nagy örömködés ezért is maradt el. Nem volt nagy megkönnyebbülés, hogy "úúúristen, egyetemista vagyok!" Pedig ja, ez elég nagy mérföldkő. 
A vicc az, hogy angliszikán az államilag támogatott is meglett volna... És.. azt még élveztem is volna... De a jog is jó lesz. Ugye? UGYE??

Szóval a tegnap estém kissé szomorkásan telt, annak ellenére, hogy aznap kétszer is felhívott, mert hallotta a hangomon, hogy nem vagyok teljesen rendben. Sajnos többezer km-el arrébb nemigazán tudott abban a pillanatban felderíteni. 

A diétázós-mozgós projectem pedig eddig csak félsiker. Diétázom is, mozgom is, a súlyom mégis rendületlenül áll egyhelyben, egy dekával nem képes lejjebb menni. Azzal nyugtatom magam, hogy a mozgás miatt fejlődik az izomzatom, dehát shit. Nem kigyúrt akarok lenni, hanem vékonyabb.
Ráadásul az éjszakáim hasfájással-morgással telnek, hiszen ugye hat után nem szabad enni, én viszont bagolykodok hajnalig. Naná, hogy meghalok éhen. 
Pedig csak öt nyomorult kiló, a fenébe is.

Holnap találkozom pár általános sulis barátnőmmel. Csakis azért várom, mert azzal is telik az idő, így is olyan sok van még jövő csütörtökig. Nem igazán szívlelem a képmutató embereket, és hát ez a társaság... kívülről puszipajtások, de amint nem vagy jelen, kibeszélnek kegyetlenül. A másik ok, hogy elmegyek, hogy ezt megelőzzem. Nincs szükségem rá, hogy valami béna pletyka terjengjen rólam a városban. 

Éés már csak 3 nap, amíg hazaér. Akkor végre tudunk legalább telefonon meg fb-n normálisan beszélni. És korlátlanul. Ó, az még 72 óra... shit!

~Elena is out.~