Utálom, hogy ha bármilyen keresőbe beírom, hogy "England", rámtámad ötvenmillió vándireksön-ös, filteres kép, és szépen lassan megfulladok a nyáltengerben, ami árad belőlük. 
Pedig tele vagyok ihlettel. Most úgy igazán. Csak azért is alkotok valamit! Amint valahogy megszabadulok a nyálbandától, és találok pár szép, inspiráló képet... 
Egyébként, félreértés ne essék, nem vagyok ellene semmiféle fiúbanda-imádatnak... Még nekem is le van töltve a lemezük, bár csak kíváncsiságból, hogy mégis miért epekednek annyian. És, meg kell mondjam, háttérzajnak tökéletes. Csak nem kell túlzásba vinni... mert attól írtózom.

A nyelvvizsgámra való felkészülés annyiból áll, hogy igyekszem mindig valami fontosabbat találni, mint a tesztek, és a nyelvkönyvek. Igazán egyszerű feladat. Tegnap például együltő helyemben végigolvastam Agatha Christie Tíz kicsi négerét. Közben egyszer majdnem szívinfarktust kaptam, mikor a legnagyobb izgalmak közepén kaptam egy kései SMS-t Tőle. Meg is kapta érte a magáét.

Furcsa, eddig fel sem tűnt, hogy tulajdonképpen én mindentől írtózatosan félek. Az éjjeli vihartól, a sötétségtől, a magasságtól, a mélységtől, a tömegtől, a magánytól... Persze nem a Monk-nyomozó féle beteges módon.... de rájöttem, hogy az élet sokkal egyszerűbb, ha a nehézségek közepette van kibe belekapaszkodni. Szó szerint. Jó tudom, ez baromi sablonos, meg nyálas, de komolyan van benne valami.
A vicc, hogy nem is ide akartam kilyukadni... nevermind.

A furcsa, újonan kialakult paranoiámat csak tetézte egy tegnap esti telefonhívás. Feszültségkeltő körülmény, hogy előtte olvastam végig A. C. krimijét, plusz a család nagykorú tagjai épp egy étteremben nosztalgiáztak a szomszéd városban. Mikor az ismeretlen telefonáló a nevemen szólított, majd mikor rákérdeztem, kivel beszélek, a válasz annyi volt "Azt neked nem kell tudnod..." - azt hiszem el lehet képzelni azt a hidegrázást, ami átfutott rajtam. 
Aztán persze kiderült, hogy ez egy félresikerült fenyegetés lett volna a sráctól, akiért pár hónapja még majd megőrültem. Ironikus, nem? De főként ijesztő. Brr.

Kezd a szívemhez nőni a plüsspingvin. Ami kellemetlen, mivel már csak egy hétig szeretgethetem, aztán gazdát cserél. Remélem tetszeni fog Neki is. Bár, belegondolva, talán túl gyerekes.... huszadik szülinapra plüsspingvint? De akkor is... Mikor pár hete együtt néztük a Mr. Popper pingvinjeit (baromira édes film, tessék megnézni!), Ő volt az, aki kijelentette, hogy neki kell egy pingvin. Hát így került hozzám a kis jószág. Igazán remélem, hogy nem gondolja túl gyerekesnek. Végülis, egy gyerektől kapja... még fél évig lehetek gyerekes, nem? 

Hümm. Akartam még valamit? Biztos, de késő van, és írni akarok. Óigen, végre. Holnap jelentem, mit hoztam össze.

~Ellie's out.~

Azt hiszem, valami baj van az agyammal. Nyílván, mivel hosszú hetek alatt nem jutottam más magyarázatra. Na de nem szaladok ennyire előre.
Arról van szó, hogy boldog vagyok. Igen, még mindig. És ez furcsa. Megrémít. Egy picit. Persze, nem maga a tény. Azt el tudnám viselni bármeddig. Inkább az, hogy... Nem is tudom. 
Szóval, úgy fél éve nyálcsorgatva olvastam történeteket a naaagy beteljesült igaz szerelemről. A fészbug kiírásokat arról, hogy hogyan viselkedik egy igazi pasi, hogy egy átlag ember mennyit szenved, míg talál valakit, aki igazán hozzá tartozik. Epekedve nézegettem weheartit-en a képeket arról, hogy mennyit jelent egy nőnek, ha homlokon csókolják, és hasonló, szirupos baromságokat.
Erre jön ez a srác, és... Megcsinálja. Mindent. Komolyan, mint akit összegyúrtak a szingli nők vágyálmaiból... Egyszerűen... úristen.
Egy picit... ó, tudom már! Bűntudatom van. Mert nem lehet, hogy más majd belehal azért, hogy átélhessen olyan dolgokat, amiket én megkapok annyival, hogy... nemtudom, nem is csináltam érte semmit. Egy icipicit sem küzdöttem. Csak úgy jött. 
Nekem sosem voltak... ideáim, még elképzeléseim sem nagyon, hogy milyen lehet egy kapcsolat. Egy olyan igazi. Erre az ölembe hullt. Persze kár 2 hónap után messzemenő következtetéseket levonni... És alap esetben bele sem élném még magam semmibe, ahhoz túlzottan féltem a szívem. De most valahogy... nem érzek kockázatot. Ami tudom, hogy hatalmas baromság, és úgyis összetörök a végén, de... egyenlőre ez elképzelhetetlen, szóval csak... élvezem a helyzetet. Illetve élvezném, ha nem lenne ez a nyomorult bűntudat. Komolyan, mi a franc van velem? 

Más téma:
Kezd kicsit az agyamra menni a nyár... pontosabban csak ez az időszak, amíg a nyelvvizsga miatt nem mehetek sehova. Poshadok csak, mint valami rossz pokróc, és bár igyekszem tanulni is... az még évközben sem megy soha, hát még most.
Helyette próbálok unalmat űzni: már a sokadik Agatha Christie könyvet falom egyhuzamban, bár csak rövid időkre köt le... 
Ezen kívül elkezdtem újra rendszeresen csapkodni a billentyűt, éés az aktuális repertoárom ezáltal fel is kúszott kettőre... Haladok, huh?

Íme az egyik. Persze az én előadásmódom némiképp alulmúlja Kate Voegele-t... némiképp: 

Talán észrevettétek, hogy igyekszem csinosítgatni az oldalt. Átírtam az üdvözlő szöveget, külön kis részt kapott a vendégkönyv éés újdonsült kistevém is kapott egy saját modult. Oh, és végül, átírtam az 'About me' modult, éés elég... khm... érdekesre sikerült a bemutatkozó kis novellaszerű akármim. Sasoljátok!

Ó, és végül a beígért sütirecept:

Amerikai csokis süti:

Hozzávalók:
(A képen látható mennyiséghez)

2 tábla csoki 
1 tk. só
13 dkg margarin
25 dkg kristálycukor
1 vaníliás cukor
3 tojás
3 kanál méz (szerintem 2 kanál is bőven elég, így is nagyon édes... de ízlés dolga)
40 dkg liszt
1 zacskó sütőpor

Elkészítés:
1. A csokit vágd apró darabokra!
2. A hozzávalókat keverd össze!
3. Vizes kanál segítségével helyezz pici, kissé kilapított gombócokat a sütőpapírra! Ugyan meg fognak dagadni, de sütés után könnyen szétválaszthatók, szóval nem baj, ha összeérnek.
4. Előmelegített sütőben, 160 fokon süsd, míg a teteje aranybarna nem lesz (10-15 perc)!

Baromira egyszerű, és nagyon finom, próbáljátok ki!

Ennyit mára.

~Ellie's out. ~

Csókolom.

Rég írtam, megint, ennél fogva tele vagyok mesélnivalóval. Most még... mire meg oda jutok, úgyis minden kimászik a fejemből, de azért próbálkozom. Let's start!

First of all: Új dizájn!
Már többször is nekiálltam, de valahogy sehogy sem nyerte el a tetszésem... Aztán ráakadtam a Colorimos nevű oldalra tele édes és gyönyörű képekkel ééés... hát, ez lett belőle. Ugyan a nemlétező képszerkesztői tehetségem nem ütközik ki belőle, de nekem tetszik. Főleg a panda itt a jobbszélen --->

Secondly: Nyelvvizsga...
Ó igen, mi másra is vágyhat egy 17 éves, szerelmes lány a nyár közepén, mint otthon ülni egész nap, és angol teszteket töltögetni... 
De muszáj... és mivel nyakamon az érettségi, inkább túlesek rajta, amíg még nem havaz el minden más... mert okos vagyok, és előrelátó... és taktikus... és elszánt... (egy szó sem igaz, kényszerítettek!)
Egyébként... imádom az angol nyelvet, és elméletileg jó is vagyok belőle, de ezek a cím-összepárosítós baromságok komolyan az agyamra mennek. Még ha tökéletesen értek minden szót, akkor is elég valószínű, hogy elbaszom... ez aztán motiváló...

Thirdly: Pesti-túra
Megtörtént, aminek meg kellett történnie. Végre meglátogathattam barátnőmet új, pesti lakásukban. A hosszúhétvége alatt körbejárkáltuk a Margit-szigetet, kietlen Duna-parti ösvényen mászkáltunk, szaladtunk a szakadó eső elől, körbebicikliztük a várost, felmásztunk a várba, hintáztunk egy eldugott játszótéren... Imádtam. Bár, továbbra sem csípem Pestet... de az mellékes. 

Fourthly: Zűr itthon...
Csak, mert enélkül túl szép lenne a nyár... nagyvonalakban annyi, hogy édesapámnak most esett le, hogy lassan felnövök... nyílván az én hibám, hisz elkényeztettem azzal, hogy eddig azért nagyrészt itthon ültem, maximum este jártam be néha... idén nyáron pedig képbe jött az 'uram', aki elég sok időt vesz el a szabadidőmből.... ez persze engem a legkevésbé sem zavar, aput viszont annál inkább. A kezére játszik az augusztusi nyelvvizsgám is... bármikor megemlítem neki, hogy programom lesz, addig gerjeszti bennem a bűntudatot a tanulás miatt, hogy már kedvem sincs elmenni sehova...
Azt hiszem, féltékeny... 

Fifthly: Új szerzemények

Iszonyú vásárolhatnékom van, már vagy egy hónapja, viszont nyári munka hiányában, pénzszűkén nem olyan egyszerű kivitelezni az ilyesmit... Azért szert tettem két újdonságra: a póló F&F-es, a minta rajta magáért beszél... A három gyűrű pedig I am -ből való, friss, ropogós:

Finally: Avagy minden más, ömlesztve
Elvonási tüneteim vannak... egy hete, hogy nem láttam Őt, és még minimum kettő, amíg esetleg láthatom... ha apu nem tilt el tőle a nyelvvizsgáig... Őszintén? Nem lepne meg...
Így viszont álmodozással töltöm az egész napom, meg egy nagyszermű plüsspingvin szorongatásával, amit a szülinapjára vettem (long story, let's talk about it later...).

Az írással kapcsolatos illúzióim megint csődöt mondtak... nem tudom, mi kéne, hogy rá tudjam magam venni az alkotásra, de... a legutóbbi művem egy félresikerült novella volt, ajándéknak szánva, amit az a bizonyos címzett "nem lett rossz... " szavakkal illetett. Nesze neked, önbizalom. 

Ha az irodalomban nem is, más területen azért próbálgatom a szárnyaim: sütisütéssel töltöm üres óráimat, ami úgy tűnik, egészen nekem való művészeti ág. Némi kreativitás, sok maszatolás, gyors visszajelzés... I like it!
A délelőttöt is sütéssel töltöttem, írtó finom lett, fénykép és recept viszont csak legközelebb, mivel perpill meghülyült a képszerkesztőm...

Ééés, azt hiszem ennyit akartam. 

~Elena is out. ~

Hű, de rég jártam itt. 
Igyekszem ránevelni magam a rendszeresebb publikálásra. Ez főleg azoknak kedvező hír, akik szeretik a romantikus ömlengéseket, ugyanis ez az, amivel mostanában szolgálni tudok... többek közt.

Szóóval, kitört a nyári szünet, ami azt hiszem, túlzás nélkül az eddigi legjobb lesz számomra. Ugyan idén kimarad a nagy családos nyaralás, de ennek ellenére olyannira tele vagyok programokkal, hogy attól tartok, nem lesz időm nyári munkára... vagy maximum a nyár végén... még elválik.
Általában rettegek a nyár eleji első pár héttől, amíg beindulnak a nyári programjaim, mert csak arra eszmélek rá, hogy semmi hasznosat nem csinálok, az időmet vesztegetem. Talán a lassan egy éve megváltozott életmódomnak köszönhető, hogy ez a félelmem idén teljesen alaptalan.
Végre le tudom foglalni magam, pakolok, dekorálok, tervezek, zenélek ééés sportolok, ami a legmeglepőbb és legörömtelibb változás. Végre eljutottam arra a pontra, hogy igénylem a napi mozgást és ez annyira jó érzés, hogy új fényben világítja meg az egész nyaramat. Írtóra élvezem!

Persze valószínűleg nem lennék ennyire tevékeny, ha nem kellene lekötnöm magam, hogy ne gondoljak egész álló nap arra a bizonyos személyre, aki bearanyozza az életem már egy hónapja. Juj, ez nyálas volt... sebaj, jön még több ilyen is.
Az előző posztban említett kétely, zavartság, groteszk érzés nagyjából teljesen megszűnt. Viszont még mindig nehezemre esik elhinni, hogy miben van részem... ó igen, a romantikus-film hangulata még mindig tökéletesen jelen van, és ezt már Ő is megjegyezte. De úgy látom, neki sincs kifogása ellene...
Még az időzítés is a lehető legeslegjobb volt, hisz itt a nyár, többé-kevésbé végtelen szabadidővel, rengeteg közös programmal...
Szóval igen. Boldog vagyok. Végre. Nagyon.
De azért mindig ott motoszkál a fejemben, hogy ez egyszerűen túl szép... de ha álom is, remélem egy jó darabig még nem ébredek fel.

Mindennek a tetejébe az ihlet is megcsapott elég erőteljesen, szóval lehet, hogy a közeljövőben nekiállok valami nagyobb írogatásnak... majd publikálok természetesen, ha úgy alakul. 

Ó, és ha minden jól megy, hamarosan új kinézettel jelentkezem, mert - ugyan még mindig oda-vissza vagyok a vörösért - mégiscsak nyár van, nem ártana valami világosabb szín... de majd kisül, mi lesz belőle.
God, I'm sooo motivated!

Szóval, mindent egybevéve, a nyaram első két hete a szó szoros értelmében tökéletes volt, és ha kell foggal-körömmel küzdök azért, hogy a többi is ilyen legyen. 

És a végére egy új kedvenc a tegnapi mozizásból. Érdemes rákeresni a többi számra is, egész szép mixeket hoztak össze...:D

Később még mesélek!

~Ellie's out ~

Továbbra sem erősségem a rendszeres írás, sorry about that...

Pedig most még azt sem tudom felhozni mentségemre, hogy nem történik semmi, mert... hű. Van egy pár újság.

Kezdve a haldokló kapcsolat-kezdeménnyel, amit még 2 hete végleg kiírtottam. Életem legkínosabb órája volt... akkor bántott is a dolog, de most... főleg, azok fényében, amik utána történtek... elég nevetséges az egész. De erről majd később.
Közben rá kellett jönnöm, hogy mennyire hatással van rám a környezetem... Percek alatt megváltozik az álláspontom, ha két hozzám közel álló személy két különböző véleményét meghallgatom. És ez elég kellemetlen, tekintve, hogy az ismerőseim nagyrésze nemigen titkolja véleményét...
Ó, és erről jut eszembe: nem tudom, említettem-e már, de Ő is célba ért annál a bizonyos lánynál. És most elviselhetetlenebb, mint valaha. Nem fejtem ki bővebben, a lényeg az, hogy kezdek őszintén undorodni a tagtól.

Warning!
A következő sztori valószínűleg elég érthetetlen, és talán nyálas lesz, de muszáj kiírnom magamból, olvasása csak saját felelősségre ajánlott.

Az utóbbi hetekben kommunikálni kezdtem neten egy sráccal. Ami számomra csak annyiban újdonság, hogy kivételesen nem az ország másik felén tartózkodik. Ó nem, egészen közel. Nem is tudom, 2-3 hét "ismerkedés" után, múlt szerdára megbeszéltünk egy mozit. A film adott volt, tekintve, hogy mindketten Johnny Depp fanok vagyunk. - A film egyébként borzalmas volt, de nem ez a lényeg. - Részletekbe nem másznék bele, de a lényeg az, hogy meglepően, megrázóan felpörögtek azóta a dolgok. Úgy érzem magam, mint akit beletuszkoltak egy nyálas, romantikus vígjátékba. A helyzet... groteszk, azt hiszem ez a legjobb szó rá. Felhőtlenül boldog lennék... de mégsem, hiszen hé, alig fél hete, hogy először láttam. Az, hogy össze vagyok zavarodva, elég enyhe kifejezés.
Mindenesetre, a szerda után jött egy péntek, 3 órányi séta, teletűzve olyan jelenetekkel, amik tökéletesen illenének egy hollywoodi szipogós filmbe. Annyira... hihetetlenül boldognak kéne most lennem, nem? Mégis... valami iszonyúan megijeszt, és ez a hülye groteszk érzés sem szűnik.
A zavartságot csak tetézte, hogy tegnap rám írt az egyik barátnőm, azzal a szöveggel, hogy látott minket a Kárászon sétálni, és szerinte nagyon nem okés a srác, jobban tenném, ha minél hamarabb leráznám. Persze konkrétabban fejezte ki magát, de az megintcsak nem lényeg. És itt nyer értelmet a poszt elején említett dolog, hogy hatással van rám mások véleménye. Egy mondat elég volt, hogy tökéletesen meginogjak, hogy abszolút tanácstalan legyek, hogy ha visszagondolok a délutánokra, csak az járjon a fejemben, hogy "Dzsíízösz, mi a fenét csinálok?!!"
A vicc az, hogy egyébként kedvelem. Enyhén szólva.
Ja, hogy tök érthetetlen a dolog? Akkor jó, mert számomra is... nevermind...

Végül levezetésként:
nem sokat érdekelt az eurovíziós-mizéria, végighallgattam a számokat még az elődöntők előtt, rájöttem, hogy európa-szinten zuhan a színvonal, és ezzel le is zártam az egészet. Az egyetlen szám, ami valamennyire megfogott, a svédek dala volt, majd miután meghallgattam még párszor, egyre jobban beleszerettem.
Nevetnem kellett, mikor megtudtam, hogy ők nyertek, mivel az utóbbi három évben már másodjára jártam ugyanígy. 
Mellesleg, a dal értékét baromira felturbózza a "korerográfia", amit Loreen lenyomott. Egyszóval, megérdemelt volt a győzelem. Nagyon is.

~Ellie's out.~